Légből kapott

Fuldoklom.

Sípolás, tompa puffanó hang, ahogy becsukódik a busz ajtaja. 

Tömeg, diszkrét félhomály. Valakin Chanel parfüm, sok fújás, erős, bántja az orromat, kár érte, nem illik hozzá, egyébként kellemes lenne. 

Valaki hozzám ér, mit ér, szinte nyomódik, egyre kevesebb levegő van a két test között, szinte semennyi, csak az a pár réteg ruha rajta és rajtam. 

Következő megálló...Klinikák - mondja be a női hang. De kurva messze vagyunk még - gondolom én.

Sóhajtani próbálok. Esküszöm összemehetett a tüdőm, de akármekkora levegőt veszek is, nem elég, több kéne, de már nincs hely, így is feszül a mellkasom. Légszomjam nem enyhül, a busz egyre melegebb. 

Megállunk, ajtók nyílnak, remélem, hogy megcsap valami hideg, de annyira körülvettek az emberek, hogy meg sem érzem az egyébként minden bizonnyal bekövetkezett légmozgást. Talán néhány ember cserélődik, nem lett több hely, vagy több levegő. Lassan elindul a busz, nagy lomha dög, mintha két busz helyettesíthetne egy metrót. Két turista a két oldalamon, rajtam keresztül kiabálnak át egymásnak, egyikük hatalmas bőröndje a combomnak ütődik. Hirtelen lever a víz.

Soha nem volt még nagyobb szüksgem önkontrollra. 

Beszélek magamhoz, nyugtatom magam, mindjárt Népliget, ott biztosan sokan leszállnak, jó lesz. Kicsit tényleg ürül is a busz, legalább már neki tudok dőlni az oldalammal a hatalmas ablaknak, bámulok kifelé. Jól esik, hogy ilyen hideg az üveg, ez tart életben, és még mindig csak az Ecserin vagyunk. Anyuka száll fel hatéves forma lányával, velem szemben állnak meg.

Újra csak szuszogok, és lázasan keresem magamban, mi fojtogat. 

Biztos vagyok benne, hogy nem szervi eredetű. Nem vagyok ugyan orvos, de a torkomat többet nézegettem, mint eddig bármelyik. Tudom, mikor lesz mandulagyulladásom, mikor tüszős, és melyiken mi segít. Jóban vagyunk, így a torkom meg én. Semmi extra, volt egy mandulagyulladásom, mert szar a légkondi az irodában, de ennyi, túl vagyok rajta.

És lám, valami szorongat, mert hol gombóc van a torkomban, hol ül valaki a tüdőmön.

Elhagytuk a Pöttyös utcát, mindjárt ott vagy, nyugodj meg.

Már nem préselődik nekem senki. A kislány dől jobbra-balra, unatkozik, dúdol. Anyja meg fegyelmezi, viselkedjen már, nem otthon van. 

A 3-as metrópótlón összegyűlt idegensereg szerintem is megérdemli, hogy viselkedjen. De jó, hogy kiskoromban csak egyszer metróztam, de azt igazi régi kék hármason, és ott sem lettem rá emlékeztetve, nem otthon vagyok.

Bámulok ki az ablakon, nézem az autókat. Nekem is kellene egy. Talán ha annak idején Tiborral összejövök, most lenne. Tibor volt egyetemi tanárom, egyszercsak igazán a semmiből rám hajtott. Franc se érti, miért utasítottam vissza, igazából a legnagyobb negatívuma az volt, hogy idegességében, az első és utolsó randinkon elszívott egy fél doboz cigit, és iszonyat büdös volt tőle. Igazából adok egy ezrest annak, aki megmondja, miért nem értékelem, ha valaki normális. 

De amúgy a Tibor gazdag, vitt volna mindenhova, sőt, mindenhova is, ha annak idején belemegyek. Nem tudom, elvitt volna-e Cancúnba, mert Petrát emlegette nagyon, hogy majd oda - de hogy egy szaros metrópótlón nem kéne zötyögjek, az is biztos. 

Már a Határ utat hagytuk el épp, lassan megérkezem. Fékez egyet a busz, dudál egy hatalmasat, ezzel végleg visszarántva Cancúnból és Petrából, és a Tiborral töltött borozgatós, cigizős estéből. 

Kicsit enged a szorítás a torkomban, de nem eleget. Hiába tárgyalom ki magamban Tibort ezerszer, mindig ugyanoda jutok. Ez tehát nem okozhatja a szorítást, legalább. 

Végállomás. Leszállok végre, megváltást remélve az első szippantásnyi friss levegőtől.

Hiába, nem lett jobb. 

Zuhanyozni akarok, minél hamarabb, lemosni magamról ezt a sok emberi szagot és érintést.

Tibor vett nekem az este végén egy doboz vaníliás karikát.

Halkan felnevetek, a mai napig hálás vagyok érte. Mondjuk másnap reggel még hálásabb voltam, a sok bor kegyetlenül megviselt, egyedül a karikákat kívántam. De azt nagyon. 

Na mindegy, még be kell vásárolni, Tiboron ráérek agyalni.

Most megint erősebb a szorítás.

Picsába vele, szinte érzem, ahogy percről percre közelebb kerülök a fuladásos halálhoz.

Bekapok egy rágót, a mentol szokott segíteni.

Tíz perc múlva zár a Tesco, sietnem kell, nem érek rá ilyesmire.